Mire jó a szervzónás arcmasszázs?
Ahogy a szem a lélek tükre, úgy arcunk is magán hordozza múltunkat,
érzelmeinket, azt, hogy mennyi stressz ért minket az idők folyamán, de azt is,
milyen az életvitelünk, mennyire táplálkozunk egészségesen.
Az arcon megjelenő minden vonásunk hordoz magában jelentést. A felületes
ráncok a közelmúlt, míg a mélyek a régóta tartó, súlyosabb, krónikus problémára
utalnak.
Az arc mikroterületeinek masszázsa nem csak a szépségápolás része, hanem
kiválóan alkalmas prevencióra, és más kezelések kiegészítő technikájaként.
Minden szervzónás arcmasszőr kicsit művész is, aki úgy tekint a vizsgált személy
arcára, mint egy műalkotásra, elemezve, feltérképezve annak részeit és
egymáshoz való viszonyát.
Ahogy a talpon, úgy a fejünkön, az arcunkon is vannak olyan részek, ahol egyes szervek idegeinek végződései találhatók. Ugyanúgy, ahogyan a talp reflexológiai kezelésekor, az arcunk pontjainak stimulálásával javíthatunk a belső szerveink egészségi állapotán, illetve megelőzhetjük azok megbetegedését is.
A nyugati orvostudomány még nem talált erre való bizonyítékot, de a keleti gyógyászatban sikerrel alkalmazzák az ezen meridiánvonalakon keresztül történő kezelést.
Azért fontos ismernünk ezeket a pontokat, mert így megakadályozhatjuk, hogy ne történjen a szervezetünkben energiablokk, ami sok esetben betegséget okoz. Ezen pontok masszírozásával képesek vagyunk felszabadítani ezeket az akadályokat, így a testünket behálózó energiamező szabadon áramolhat.
30 perc, 4500 Ft/alkalom