Az AromaTouch, vagy aroma masszázs technika egy speciális olajokat alkalmazó technika, amit dr. David Hill nevéhez fűződik. Lényege, hogy az aroma masszázs során használt különleges illóolajok masszírozással könnyen jutnak a bőr felszínén át a vérkeringésbe. Ennek előnye, hogy így az egész szervezetre kifejthetik jótékony, hatásukat.
Az aroma masszázs segíti a salakanyagok eltávozását a szervezetből, de serkenti a vér- és nyirokkeringést is. Ősszel és télen kimondottan fontos, hogy erősíti az immunrendszert. Általánosságban igaz, hogy alkalmazása során a bőr és az érhálózat rugalmasabbá válik. A fentiek mellett fertőtlenítő, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és stresszoldó hatása is van.
A masszírozás során természetesen az illóolajok belégzése is kifejti jótékony hatását, így lelki eredetű problémák kezelésénél is jól alkalmazhatóak. Maga a masszázs lágy, simító fogásokból áll, melyek remekül alkalmazhatóak stresszkezelés, immuntámogatás, gyulladáscsökkentés, vagy akár a nyirokrendszer stimulálására is!
Testet, lelket harmonizáló, feltöltő kezelés ez, amely túlmutat a hagyományos masszázsokon. A kezelés során 8 különböző doTERRA illóolajat használok, melyeket megfelelő sorrendbe simítok bele a hátba és a talpba, a fejet is érintve.
A módszerrel a doTERRA (Föld Ajándéka) CPTG Certifikált Tiszta Terápiás Minőségű esszenciális olajok jótékony hatása maximálisan kiteljesedik.
Az AromaTouch technika lépései és a felhasznált esszenciális olajok:
1. AromaTouch technika első lépése: stresszkezelés
Felhasznált olaj: Balance esszenciális olajkeverék.
A Balance tökéletes keveréke a lucfenyő, ho-fa, tömjén, kék varádics és kék kamilla illóolajnak, amely elősegíti a nyugalmat és a relaxációt. A Ho-fa, kék tansy és kék csökkenti az idegességet, miközben a tömjén elősegíti a stabilitás érzését, kiegyensúlyozó hatással van az érzelmekre.
Felhasznált olaj: Levendula esszenciális olaj
A Levendula oldja a feszültséget, elősegíti a relaxációt. A testre és az idegrendszerre gyakorolt nyugtató, hangulatjavító hatása teszi tökéletessé. Amikor a stressztűrő képesség csökkent, az megmutatkozik a gerincen is, az izmok megfeszülnek. A feszes gerinc következtében csökken a fizikai és lelki alkalmazkodóképesség a világ kihívásaival szemben, romlik a belső szervek vegetatív beidegzésének harmóniája.
2. AromaTouch technika második lépés: immuntámogatás
Felhasznált olaj: Teafa esszenciális olaj
baktérium, csíraölő és tisztító képessége révén támogatja az immunrendszert és segíti a test visszatérését a homeosztázis állapotába.
Felhasznált olaj: On Guard esszenciális olajkeverék
A vadnarancs, szegfűszeg, fahéj, eukaliptusz és a rozmaring együttes hatása adja az On Guard immunerősítő hatását. Bársonyos illatú, édes, fűszeres jegyekkel és egy leheletnyi citrussal. Tudományosan bizonyított tény, hogy a citrus olajak tudják a leghatásosabban legyőzni a baktériumokat, vírusokat.
3. AromaTouch technika harmadik lépés: keringés javítás
Felhasznált olaj: AromaTouch esszenciális olajkeverék
A ciprus, majoranna, bazsalikom, levendula és a grapefruit összetevőket a szöveti irritációk csillapítására és a keringés javítására használjuk. Segíti az izomfájdalmak, ízületek gyógyulását és oldja a feszüléseket és a görcsöket.
Felhasznált olaj: Deep Blue esszenciális olajkeverék
Izomfájdalmak és más testi panaszok enyhítésére szolgál. Kizárólag bőrre alkalmazható. A Deep Blue hatékony válasz a gyulladásokra különleges alkotó elemei miatt, mint a kúszó fajdbogyó, kámfor, borsmenta, kék varádics, kék kamilla, olasz szalmagyopár, oszmantusz.
4. AromaTouch technika negyedik lépés: homeosztázis
Vadnarancs és Borsmenta esszenciális olaj ahol a vadnarancs megemeli a glutathionként ismert kritikus antioxidáns szintet és így a test immunvédelmét erősíti. A borsmenta enyhíti a diszkomfort érzést, kellemes, hűsítő érzést ad. Nagyon sokrétű értékes olaj.
45 perc, 12000 Ft